Ifjúsági Konferencia a Rogériuszon

 

Hálásak vagyunk Istennek a Nagyvárad - Rogériuszi Gyülekezetben tartott konferenciáért. Május 20-22 között közel 300 fiatal gyűlt össze azért, hogy együtt dicsérjük a mi Urunkat, és körülbelül ugyanennyien csatlakoztak hozzánk interneten keresztül is.
A konferencia mottója Max Lucado egyik idézete volt: „Ments meg Uram minket attól az élettől, amelyről azt hittük boldoggá tesz minket”. A hétvége alatt a rabság és szabadság, magam terve és Isten terve, világi élet és örök élet, múlandó és maradandó ellentétekbe mélyültünk bele, Isten, Borzási Pál, Steiner József, Pardi Félix és Szabó Szilárd, lelkipásztorok által szólt hozzánk.
A szombati program keretén belül szabadidős programok közül választhattunk, (asztalitenisz, társasjáték, kézimunka, film- klub és séta-kirándulás) míg az esti alkalom után a helyi Roma Gyülekezet dicsőítő csoportja zenélt és énekelt. A roma fiatalok sorban álltak ki a gyülekezet elé, és sírva mondták el megtérésüket. Lelkesedésük, buzgóságuk és Isten iránti őszinte szeretetük mindnyájunkat megérintett. A késő estig tartó koncert után Szabó László lelkipásztor megtérésre hívta a fiatalokat. Dicsőség legyen az Úrnak, hogy voltak megtérések és megújulások! Adja az Úr, hogy az elhintett mag jó földbe hulljon, hogy mindannyian együtt tudjuk kijelenteni Pál apostollal: „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus!”
Szilágyi Anita

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Legfrisebb üzenet

Vezérfonal 2012-2013

Letölthető 2012/2013-es Bibliaolvasó vezérfonal pdf formátumban: Mindennapi Kenyér